Ma olyat játszuttunk, hogy rajzoltam 4 arcot, különböző arckifejezésekkel, és Dominó elmondta, hogy szerinte milyenek...
Az első szerinte: nagyon boldog, örül; annak örül, hogy vannak játékai. A második: szomorú, sír, azért mert nincsenek játékai; sír, mert elzavarták a házból, és mert nincsen anyukája. A harmadik: csúnya, gonosz, rossz, dühös, nem vigyáz a játékaira. A negyedik: hibás; gondolkodik, hogy hol van az anyukája és az apukája.

Aztán Ő rajzolta meg az arcokat; nagyjából azokat mint amit én. És nekem kellett kitalálni, hogy vajon milyenek. A középsőre azt mondta, hogy az egy öregember, akinek eltört a lába, de már meggyógyult és ezért boldog.


[Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg, becsszó.]
Dominik kisfiam 2006 március 18-án született, 2008 május 15-én pedig megérkezett közénk kistestvére, Lőrinc is. Életünk négyesben.
(A blog nyomokban recepteket, újságcikkeket, esküvős postokat, egyéb nem_babás bejegyzéseket, valamint földimogyorót tartalmazhat. :))
2009 novemberétől csak az utolsó 6 hónapnyi személyes bejegyzés lesz látható a blogban. Az egyéb nem_személyes bejegyzések továbbra is olvashatóak maradnak a bejegyzés dátumától függetlenül. :)
Domipocak



Mennyi időt játszol aktívan a gyerkőccel egy nap?












Kedvenc blogjaink, melyek főszereplői babák, gyerekek.

Nagyobbak és kismamák blogjai:)
| Artist woman | Crazy woman | Csiribiri | Gyermekszoba | Jócsontblog | Kreatív blog | Kreatív a család | Minden napra egy játék | Moments of Mommyhood | No time for flash cards | Pöttyös doboz | The crafty crow



♠ 2in1 kismamaruha
♠ adamo hinta
♠ árzuhanás
♠ babaapró
♠ bababirdalom
♠ baba-center
♠ babacsoda webáruház
♠ babamoon collection
♠ babastore
♠ babypel
♠ bébibolt
♠ bóbita expressz - online babaáruház
♠ bohém-mama hordozó
♠ diafilmgyártó
♠ elefáni játékáruház
♠ extrém baba és gyerekdivat
♠ fabicikli
♠ fajátékok tárháza
♠ gabriell
♠ gyerekbutik
♠ gyerekshop
♠ haba játék
♠ hudebaba webáruház
♠ játék-city
♠ játékfutár
♠ kerti-játék
♠ kismamaruha - Camilly
♠ kuczko - ingyenes hirdető portál
♠ légzésfigyelő
♠ lilimode babaholmi
♠ liliputi bababolt
♠ lotties
♠ matti
♠ mint a TV-ben webáruház
♠ mobilogic - színes bútorok
♠ moby hordozókendő
♠ napsi babaáruház
♠ puhatalpú tutyik, juhbőrből
♠ recontra
♠ sidrakids babatermékek
♠ siesta cipő
♠ szopipárna
♠ tapéta minden mennyiségben, a gyerekszobáőba
♠ tulli babaáruház

♠ 6 ötlet a kistestvérért
♠ a fogantatás
♠ anya leszek
♠ a gyors fogantatás titka
♠ alacsony zsírtartalmú tej= meddőség?
♠ a lombikbébi centrumok eredményessége - melyiket válasszuk?
♠ a meddőség pszichoterápiája
♠ Amit a PCOS-ról 2006-ban érdemes tudni - nem orvosi szemmel... l.
♠ a nagy felékszülés az egészséges babáékrt
♠ anya csak egy van?-dajkaanyaság
♠ ártalmas a mobil a nemzőképességre
♠ az örökbefogadás színe és visszája
♠ a petesejt és a hímivarsejt anatóimája
♠ ásványi anyagok döntik el a gyerek nemét?
♠ a teherbeesés rejtett mozgatórugói
♠ az "ismeretlen eredetű" meddőség gyógyítása
♠ babatervező
♠ babát tervezők otthona (görbék,személyes babatervező kalendárium, stb.)
♠ befolyásolhatjuk e a gyermek nemét?
♠ Bölcső alapítvány - örökbefogadás
♠ ciklus.hu - naptár nőknek
♠ clostylbegyt
♠ családtervezési program
♠ családtervezés-testvértervezés
♠ D+ módszer - segítség az embrió beágyazódásához
♠ egészséges babát szeretnénk
♠ endometrozis
♠ felkészülés a terhességre
♠ fészek a fészekből kipottyantakért...
♠ funkcionális meddőség és az evolúció
♠ gondolatok a családtervezésről
♠ Gólyahír egyesület
♠ gynevac
♠ hormonális problémák
♠ hőmérőzés
♠ hőmérsékleti görbe
♠ ICSI
♠ inszemináció
♠ inszemináció 2.
♠ Jónás módszerrel a meddőség ellen
♠ Kaáli Intézet
♠ karrier vagy kései szülés
♠ kisfiút vagy kislányt?
♠ kötődés örökbefogadó családoknál
♠ legyen gyermekem vagy ne legyen?
♠ magyar találmány segít a meddő nőkön
♠ meddő férfiak
♠ meddőség
♠ meddőség abc
♠ meddőségipar
♠ meddőség lap
♠ mikor volt a tüszőrepedés?
♠ mit tegyek, hogy én is anya lehessek?
♠ mivel növelhető a tehesbeesés esélye?
♠ naptármódszer
♠ nem jön a baba
♠ ovulációs kalkulátor
♠ ovulációs teszt
♠ örökbefogadás
♠ peteérésjelző módszerek
♠ PCO - a leggyakoribb oka a női meddőségnek
♠ pszichés meddőségről
♠ segítség, a párom nem akar gyereket
♠ spontán vetélés - kérdések és válaszok
♠ szülés 40 felett
♠ termékenység felismerése
♠ természetes módszerek a termékenység növelésére
♠ tervezd meg a terhességed!
♠ testvértervezés
♠ tudatosan betervezett gyerekek
♠ úgy szeretnék végre én is egy kisbabát
♠ várjuk a babát, de nem jön
♠ vérzési rendellenességek

♠ 4 hetes magzat ♠ 5 hetes magzat
♠ 6 hetes magzat
♠ 7 hetes magzat
♠ 8 hetes magzat ♠ 9 hetes magzat
♠ 10 hetes magzat ♠ 11 hetes magzat
♠ 12 hetes magzat
♠ 13 hetes magzat
♠ 14 hetes magzat ♠ 15 hetes magzat
♠ 16 hetes magzat ♠ 17 hetes magzat
♠ 18 hetes magzat
♠ 19 hetes magzat
♠ 20 hetes magzat ♠ 21 hetes magzat
♠ 22 hetes magzat ♠ 23 hetes magzat
♠ 24 hetes magzat
♠ 25 hetes magzat
♠ 26 hetes magzat ♠ 27 hetes magzat
♠ 28 hetes magzat ♠ 29 hetes magzat
♠ 30 hetes magzat
♠ 31 hetes magzat
♠ 32 hetes magzat
♠ 33 hetes magzat
♠ 34 hetes magzat ♠ 35 hetes magzat
♠ 36 hetes magzat
Terhességes-szüléses
♠ 3D és 4D ultrahang
♠ 4D UH videók, képek
♠ 10 tipp a reggeli émelygés enyhítésére
♠ 10 tipp derákfájás ellen
♠ 12 tévhit a terhességről
♠ a bába 12 tippje
♠ a császármetszés előnyei és kockázatai
♠ AFP értékek
♠ AFP vizsgálat
♠ a gátmetszésről
♠ a hányingerről 1.
♠ a hányingerről 2.
♠ a HCG szintekről
♠ a koraszülés gyakoriságának csökkentése Bryophyllummal
♠ a magzat nevében - szülésfelkészítő tréning
♠ a magzati UH vizsgalatok hasznáról és káráról
♠ amniocentézis
♠ a pszichológia szerepe a terhesség folyamatában
♠ a szervezet változásai a terhesség alatt
♠ a terhesgondozásról
♠ a terhesség 9 hónapja
♠ a terhesség árnyoldala
♠ a terhességről mindent
♠ a vetélés okairól
♠ a vetélésről - kérdések és válaszok
♠ az első trimeszter kellemetlenségei
♠ babavárás nyáron
♠ babaváró linkcenter
♠ császármetszés 1.
♠ császármetszés 2.
♠ császármetszés videó
♠ down-kór szűrés -Istenhegyi géndiagnosztika
♠ egyre több császár
♠ előzzük meg a koraszülést!
♠ epidurális érzéstelenítés
♠ émelygés ellen: gyömbér
♠ étkezési tanácsok kismamáknak
♠ faros szülés
♠ felkészülés az anyaszerepre
♠ Genesis 4D UH rendelő
♠ gondolatok a szülésről
♠ gyógyszerszedés várandósan
♠ hajhullás
♠ Hányatott sorsú embriók
♠ hányinger - a babát védi
♠ HELLP-szindróma 1.
♠ HELLP-szindróma 2.
♠ hogy vagy,pocaklakó?
♠ hol szüljünk ezentúl?1.
♠ homeopátia a szülőszobán
♠ homeopátia a várandóság, szoptatás, gyermekágy alatt
♠ homeopátiás protokoll - szülés
♠ hormontábla
♠ ikres oldal
♠ illóolajok terhesség alatt
♠ kapcsolat a pocaklakóval
♠ Kegel gyakorlatok - vajúdás könnyítő
♠ kezdetben vala a két sejt...
♠ kihez forduljunk?
♠ kisfiúk és kislányok az anyaméhben
♠ kismama jóga
♠ kismamaszótár - nagyon jó!
♠ kívánós örömök
♠ korai búcsú
♠ kórházi csomag
♠ lelki bajok szülés után
♠ léghajó program
♠ magzat és anya immunológiai kapcsolata
♠ magzat fejlődése hétről hétre
♠ magzat fejlődése 3D-s fotókon
♠ magzati keringés kialakulása
♠ magzati méretek
♠ magzati méretek - számoló
♠ magzati súly-hossz kiszámoló
♠ magzati UH - leletmagyarázó
♠ masszázs és kozmetika kismamáknak
♠ méhen kívüli terhesség
♠ mi micsoda az uh-s papíron?
♠ mi segíthet vajúdáskor?
♠ mit érez a baba odabent?
♠ munkajogi tájékoztató
♠ névválasztó
♠ névválasztásról
♠ nicsak ki beszél? - érzékeny terhességi tesztek
♠ orvos a neten
♠ otthonszülés itthon és külföldön
♠ őssejt
♠ őssejt - kié a haszon?
♠ papás-mamás szülés
♠ partedli
♠ reggeli rosszullétek védik a mamát és a babát
♠ rendellenes terhesség
♠ rendezd be előre a babaszobát!
♠ repülés pocakkal
♠ sztreptokokkusz fertőzés
♠ szülés alatti beavatkozások
♠ szülés fájdalom nélkül
♠ szüléskalkulátor
♠ szülés megindulásának jelei
♠ szülőképző tréning
♠ TAVAM - Társaság a Várandósság és Anyaság Megszenteléséért
♠ terhesgondozási protokoll
♠ terhesség alatti laborvizsgálat
♠ terhesség alatti vizsgálatok
♠ terhesség jelei
♠ terhesség - kérdés-válasz gyűjtemény
♠ terhességi cukorbetegség
♠ terhességi diabétesz
♠ terhességi tesztek
♠ terhességi toxémia
♠ terhesség és utazás
♠ terhességi gyomorégés
♠ tilos vagy szabad pocakosan?
♠ UH hétről-hétre
♠ ultrahangos képek
♠ utónévtár
♠ várandós étrend
♠ váratlan problémák a várandóság alatt
♠ videók a szülésről
♠ vitaminok várandósoknak
♠ vízben szülés

♠ 7 tipp unatkozó gyermekek szüleinek
♠ a baba biztonsága mindenekelőtt
♠ a babakocsik világa
♠ a csecsemő testbeszéde
♠ az egészséges csecsemő fejlődése
♠ aggódom a mozgásfejlődése miatt
♠ agresszív a gyermekem
♠ agresszív mesék birodalmában
♠ a gyerekek és a hobbiállatok
♠ a gyermekágyi időszak
♠ a gyerekbalesetekről
♠ a gyerekszobáé a főszerep
♠ a gyerek szobája nem a mienk
♠ a járóka nem ketrec
♠ a játék csodálatos, mert...
♠ a játék öröme (6-12 hós babák)
♠ a kisbaba és a kutya
♠ álomzene babáknak
♠ alvásélettan, alvásigény
♠ a nagyik
♠ a tejfogak fejlődése
♠ a vizi játék öröme
♠ az óvodák célja
♠ az újszülött első napjai - interjú egy gyermekorvossal
♠ babaápolás
♠ bababiztos lakás - a gyerekszoba
♠ baba a kocsiban
♠ babafürdetés biztonságban
♠ babajelek
♠ babajelek - babaközelben
♠ babajelek lap
♠ babakocsik leírása
♠ babalexikon
♠ babamasszázs 1.
♠ babamasszázs 2.
♠ babamasszázs tanfolyam
♠ babás babonák
♠ babaúszás lap
♠ babylap
♠ Baybee MT
♠ baby TV
♠ barátságos babaszoba, mókás babakuckó
♠ becenév-kereső
♠ beszédhibák, beszédzavarok - interjú egy logopédussal
♠ beszélj már angyalom!
♠ beszoktatás az oviba
♠ bili-kaland
♠ biliztetés - hogyan neveljük a picit szobatisztaságra?
♠ biztonsági gyerekülések összehasonlítása
♠ boríték a fa alatt
♠ bölcsőtől a könyvespolcig - ki nevel olvasóvá?
♠ cumisüveg veszélyei
♠ dackorszak
♠ dackorszak 2.
♠ dacoló gyermekek
♠ Dévény Anna - a koraszülött babaák jótündére
♠ engedjük játszani
♠ erkölcsi nevelés
♠ erszényterápia koraszülött babáknak
♠ ezoterikus irányzatok a gyereknevelésben
♠ éjszakai bepisilés
♠ éjszakai ébredések
♠ éjszakai bepisilés
♠ fejlesztő módszerek
♠ fiús-lányos viselkedés
♠ fogápolás kisbabáknak
♠ fogsz aludni, babám?
♠ fültisztítás
♠ fürdetés és köldökcsonk
♠ gyerek ABC
♠ gyermekjátékok - 6 hónapos kor felett
♠ gyerekkori félelem
♠ gyermeklélektan
♠ gyermekkori csalódások
♠ gyermekülés típusok és vásárlás
♠ gyermekünk és a fantázia
♠ gyermekünk született
♠ ha piros a popsi
♠ hason vagy háton aludjon?
♠ hasznos címek
♠ háti kötés képekben
♠ hiperaktív gyerekek
♠ hiszti
♠ hisztis, mert álmos?
♠ hisztizik a gyerek
♠ hogy kerül a hátunkra a gyerek?
♠ hordozókendő - a helyes megkötés képekben
♠ hordozókendő - márkák listája
♠ hordozókendő megkötése - sok képpel
♠ hordozókendőkről mindent
♠ hordozókendő tanfolyam
♠ húsvéti nyuszi stop
♠ irigy a gyerekem
♠ játékos beszédfejlesztés 1,5-2 éves korban
♠ játékos fejlesztési lehetőségek 1-2 éves korban
♠ játssz velem, apu
♠ javaslatok Húsvétra
♠ jógagyakorlatok babáknak és mamáknak
♠ képességek kibontakozása
♠ kérdések egy gyerekpszichológushoz
♠ kiscipőt, kiscipőt..-milyen cipőt válasszunk?
♠ kisdedkor
♠ a korai érkezés veszélyei
♠ korai fejlesztés
♠ koraszülött.com
♠ koraszülöttek - betegségek, orvosi kifejezések
♠ koraszülött baba
♠ korababa oldal
♠ koraszülött linkgyűjtemény
♠ lelkisegítők - szülők a szülőkért
♠ leszoktatni a cumiról, de hogyan?
♠ mellgyulladás 1.
♠ mellgyulladás 2.
♠ mellgyulladás kontra tejcsatorna-elzáródás
♠ mellgyulladás, tejpangás
♠ melyiket szeressem? - testvéreket nevelni
♠ mennyit játszunk a gyerekkel? 1.rész
♠ mennyit játszunk a gyerekkel? 2.rész
♠ miért félnek a gyerekek a sötétben?
♠ mivel játszon a csecsemő
♠ milyen játék kell a gyereknek
♠ milyen mesét meséljünk?
♠ ne legyünk maximalista szülők
♠ nevelési tízparancsolat
♠ nyaralás csecsemővel, kisgyermekkel
♠ nyugtasd meg a kisbabád
♠ okosabb játék, okosabb csecsemő?
♠ olvasás a babának
♠ olvasástanítás-olvasástanulás
♠ örömteli csecsemőfejlesztés - aktív nevelés 1 éves kor alatt
♠ párásító a baba szobájában
♠ pelenkázás
♠ pöszeség, hadarás, avagy hogyan is beszél a gyerek
♠ rossz szokás az ujjszopás?
♠ súlyfejlődés, hízás, fogyás
♠ szaglás, ízlelés, tapintás
♠ szeretjük vagy fegyelmezzük?
♠ szobatisztaság
♠ szobatisztaság - kérdések, válaszok
♠ szüléskalkulátor
♠ szülő-csatorna
♠ táblázat a babák fejlődéséről
♠ testvérféltékenység
♠ túl sovány? túl kövér?
♠ TV nézés és gyermekkori alvászavarok
♠ úgy élvezem én a pancsit
♠ veszélyes játékok!
♠ viszlát pelus!
♠ vízbe szoktató
♠ zenét hallgat a baba
♠ zsebpénz

♠♠♠ Dominó-féle szilárd ételek bevezetése táblázat:)
♠ a csecsemő helyes táplálása
♠ a csecsemő táplálása
♠ anyatejmisszió
♠ a szoptatás művészete
♠ az ideális bébiétel
♠ az újszülött szoptatása
♠ babaétrend
♠ babakonyha
♠ bébiétel-kalauz
♠ első kiskanál ételünk
♠ elválasztódás-elválasztás
♠ főzelékek
♠ gyümölcsös recept kicsiknek
♠ hozzátáplálás a szoptatás mellett
♠ hozzátáplálás, elválasztás
♠ la leche liga
♠ meddig szükséges a tápszer?
♠ mit,mikor adjunk?
♠ receptek 4-8 hós babáknak
♠ szakácskönyv piciknek
♠ szilárd táplálék bevezetése
♠ szoptatás 1.
♠ szoptatás és terhesség
♠ szoptatás-homeopátia
♠ szoptatás 1 éves koron túl
♠ szoptatás várandóság idején
♠ szoptató anya étrendje
♠ tandem szoptatás

♠ a csodálatos advent veszélyei
♠ a fogzás folyamata
♠ a gyermek fejlődése - emberi test
♠ a gyerekkor jellegzetes tartáshibái
♠ a hasmenés diétája
♠ a leggyakoribb veleszületett fejlődési rendellenességek
♠ allergia
♠ allergiáról minden szülőnek
♠ a generalizált allergia, az anafilaxiás sokk
♠ a kis csecsemő
♠ apró trükkök sebek ellen
♠ arcüreggyulladás
♠ asztma
♠ a szülők menthetik meg gyermeküket a bölcsőhaláltól
♠ atópiás dermatitisz
♠ az agyrázkódás tünetei piciknél
♠ az ekcéma tünetei
♠ az új oltási rendszer
♠ állandó teltház a koraszülött intenzíven
♠ baba a strandon
♠ babavédelem
♠ balesetek házon belül
♠ bárányhimlő
♠ bárányhimlő: nem szabad rálegyinteni
♠ bárányhimlő veszélyei újszülöttkorban - kisvideó
♠ benő a feje lágya
♠ beszéd és hallás
♠ betegségek
♠ bohócdoktor - interjú
♠ bölcsőhalál
♠ bölcsőhalálról - dr. Czinner Antal
♠ csecsemőkori hasfájás
♠ csecsemőkori sérv
♠ csecsemőkori székrekedés
♠ csontbajok
♠ ekcéma
♠ életmentő lehet a folyadék hasmenéskor
♠ fejlődési zavarok
♠ felső légúti hurut
♠ felső légúti hurut - lázas, köhögő gyerkőc
♠ félrenyelés-eszméletlenség
♠ fogemberke
♠ fogsérülések
♠ fogak tisztítása
♠ fogzás
♠ fülfájás
♠ genetikai zavarok - interjú
♠ gyakran előforduló bőrbetegségek 0-3 éves korú gyerekeknél
♠ gyerekorvos válaszol
♠ gyermekbalesetek
♠ gyermekeink fogai
♠ gyermekgyógyászat és homeopátia
♠ gyermekkori szívbetegségek
♠ gyógynövények köhögésre
♠ gyógyszerek hatóanyagai
♠ ha gombás a baba
♠ hasmenés
♠ ha szomjas a gyerek
♠ hiperaktiv gyerekek
♠ karácsonyi balesetek
♠ korai fejlesztő központ
♠ korai szívzűrök
♠ krupp
♠ láz, 3 napos láz
♠ lázcsillapítás
♠ lázcsillapítás gyermekkorban
♠ lázgörcs 1.
♠ lázgörcs 2.
♠ lázgörcs (eclampsia febrilis)
♠ leggyakoribb nyári balesetek
♠ lenyelte a barackmagot?
♠ légúti allergiák
♠ légzési nehézségek
♠ magzati vérkeringés
♠ megelőzhető-e a lisztérzékenység?
♠ mérgezések
♠ mikor hívjunk orvost a kicsihez?
♠ napozás-leégés
♠ oltási napló
♠ orrdugulás-orrszívás
♠ pikkelysömör gyerekkorban
♠ pelenka dermatitisz
♠ puffadásos kólika
♠ skarlát
♠ szívbetegség 1.
♠ szívbetegség 2.
♠ tejallergia
♠ újszülöttkori bőrbetegségek
♠ vasgyúrók
♠ védőoltások
♠ vesemedence-tágulat
♠ vesemedence-tágulat magzati korban
♠ veszélyforrások
♠ vírusos bőrbetegségek (pl. rózsakiütés)
♠ vitaminpótlás
♠ williams-szindróma - interjú
♠ williams-szindróma



♠ A fejléc megváltoztatása
♠ Korjelző vonalzó beillesztése
♠ Mini chat beillesztése
♠ Word, Excel dokumentumok, linkek beillesztése oldalra
× × ×
♠ animációk-ikonok
♠ blog dizájn
♠ button maker
♠ button tool
♠ cool text
♠ hátterek
♠ hátterek 2.
♠ manódesign
♠ minden ami blog
♠ szandi-dizájn
♠ színkód táblázat
Köszönet a dizájnért

(C) A blogon található fényképek és írások szerzői jogvédelem alatt állnak. Ezeket semmilyen célra nem használhatod fel. Amennyiben mégis valamiért használni szeretnéd, ahhoz az írásos engedélyemre lesz szükséged.
A legolvasottabb írkálmányok a freeblog szerint: